Elkezdtünk albérleteket nézegetni, így egy kicsit könnyebb a
választás, hogy csak rövid időre kell. A gyerekek azt mondták, hogy
a nyári szállásuk után teljesen mindegy hogy hová költöznek. Van
egy lehetőség még de nem tudom, hogy mennyire tetszik. Katika
barátjának (igen, most már hivatalosan is az) az albérletében most
van egy szabad szoba, mert egy lakótársa elment három hónapra
Svédországba és azt mondta, hogy beköltözhatnek oda. Csak övék
lenne a nappali amiben mindenki van és azért ez nem az igazi. Még
átgondoljuk ezt...
Tovább »
Lehet, hogy nem is írtam, pedig óriási volt az öröm: Petyát
felvették az egyetemre! Nagyon büszke vagyok a gyerekekre, hogy
ilyen ügyesek. Most végeztek a munkával, mindkettőt ma hoztuk haza.
Szép dugó volt az autópályán már megint.
Sajnos úgy néz ki, hogy egy hónapra ki kell venni albérletet,
mire megkapjuk a hitelt, kifizetjük a lakást és még Bélának is kell
egy hét, hogy ezermesterkedjen. :) Persze Petya azonnal kapott az
alkalmon, hogy majd ő is segít. Nem hiába, apja vére, állandóan
fúrna-faragna. :)
Komolyan elő fogok nekik fizetni valami ezermester újságra... :)
Tovább »
Béla be van sózva, már vagy 20 órát eltöltött a
praktikerben/obiban és válogatott mindent, amit majd ki kell
cserélni, meg kell csinálni a lakásban. Hiába mondom neki, hogy még
minimum 2 hét, azt mondogatja, hogy fel kell készülni és emlékszik
a hibákra és mindent ki kell javítani mielőtt beköltöznek. Még ki
is akar festeni. :)
Találtam egy oldalt - egy ismerősöm küldte - de nem merem
megmutatni Bélának, mert vérig sértődne. Ő nem ilyen, de nagyon sok
ilyen férfiismerősöm van... Tessék, megcsináltam.
:)
Tovább »
Ma végre lefoglalóztuk a lakást! :) Úgy döntöttünk, hogy a
mi nevünkre vesszük, így minden egyszerűbb a papírozásban most. Az
örökösödés és az ajándékozás már úgysem lesz ilyen durva mint az
előző években volt,
már ha minden igaz.
Ma voltam a bankban is a barátosnémnál és elkezdtük a hitelt is
szervezni, elmondta, hogy milyen iratokra lesz szükség. Nem kevés
dolgot kell beszerezni megint, ezzel el is megy egy pár napom. De
ez most azért egy kicsit jobb helyzet. :)
Tovább »
Sikerült mára kikérni a gyerekeket - persze, reggel nyolckor
kevesebbet kell dolgozni. :) Elmentünk pestre és nagyon tetszett
nekik a lakás és a környék is. Szerencsére jó helyet találtam,
nagyon jó a közlekedés is és eléggé csendesek az utcák is. Béla is
most látta a lakást, persze azonnal férfiszemmel vizsgálta, de nem
talált olyan sok hibát és javítanivalót. Tiszta szerencse!
Azt hiszem, megvan a lakás! Megyek is intézni a lakáshitelt!
:)
Már csak tuti bútorokat
kell találni... :)
Tovább »
Jó hírek: végignéztem az összes iwiwes ismerősömet, hogy ki
dolgozik bankban. Kiderült, hogy az egyik ezeréves barátnőm bankban
dolgozik. Nem az az alkalmazott típus, ezért felhívtam. Kiderült,
hogy ő felelős a hitelek kiadásáért.
Megbeszéltük, hogy leülünk kávézni, de már előre megígérte, hogy
mindenben segít, megsürgeti a dolgokat és akkor minden jó lesz.
Közben a lakás is egyre jobban tetszik, már csak a gyerekeknek
kellene megnézni, szerintem minden ok, de nem akarok nélkülük
dönteni.
Nagyon panaszkodnak, mert el akartak menni a szigetre, de a
munka miatt nem tudnak. Pedig azt mondják, hogy ma nagyon jó a
program. Hát,
nekem egyik név sem ismerős, csak az Iron Maiden nevét hallottam,
de őket semmi pénzért nem nézném meg... :)
Tovább »
Ma gyors leszek, kicsit elhúzódott az este. Elkezdtem
komolyabban körbenézni a lakáshitelekkel, de nem állunk valami jól.
Van az egyik bankban egy ismerős, vele beszélgettem egész este és
nem nagyon tudott jót mondani. Van még egy ismerősöm, majd vele is
elmegyek kávézni, hátha tud mondani valamit, hogy mit tudunk
csinálni.
Még a kezdőrészlettel is bajban vagyunk, mert sajnos még a másik
házikó sem ment el. Nagyon úgy néz ki, hogy pár szűkebb esztendő
következik, addig is egy kicsit kényeztetem magam, megyek is
vacsorázni egy kis
light fagyit, hátha fogyok tőle. :)
Tovább »
Ja, nem is meséltem a legújabb lakásról: ma reggel találtam és
délután meg is néztem. Röviden leírva: 3 szobás, külön wc-s,
amerikai konyhás, első emeleti, erkélyes. Kicsit oylan álomszerűen
jó az elrendezése is. Azon gondolkoztam, hogy egy ilyen lakásban
akár négyen is elférnek, ha nagyon akarnak, egy idő után csak lesz
mind a kettőnek párja. :) Sajnos egy kicsit dárágbb, mint amit
számoltunk, de egyből beleszerettem. :)
Fel is hívtam a gyerekeket, hogy mikor tudnának jönni megnézni,
persze semmikor, mert nagyon el vannak foglalva. Ráadásul nagyon
ritkán jutnak internethez, de megígérték, hogy amint lehet
megnézik. Ha minden ok lesz, akkor kiveszem őket a melóból,
megnézzük és ha tetszik, akkor hitelfelvétel és hajrá! :)
Ma találtam egy tuti megoldást, ez sem lenne rossz:
mobilház. :)
Tovább »
A héten minden nap Budapesten voltam, vezettem vagy 1000 km-t,
megnéztem vagy 20 lakást, ittam vagy 30 kávét mindenféle kávézóban.
A legnagyobb kedvenc: Deák téri Coffeheaven/House/akármi, itt ittam
egy karamellás, vaníliás jeges latte macchiato csodát. Én ilyet
akarok inni mindig és állandóan. :)
Visszatérve az ingatlan kérdésekre: szinte minden budapesti
kerületben voltam, de egyik lakás sem fogott meg igazán.
Következő lépésben egy kicsit jobban meg kellene ezt szervezni,
mert iszonyatosan elfáradtam. Megkérdeztem a gyerekeket, hogy
mikor érnének rá megnézni bármelyik lakást, hát nem a nyáron. :)
Ezért elküldtem nekik neten a listámat (eladó
ingatlan Budapest), elmondtam, hogy melyikek lehetnek
érdekesek, ők meg utánanéznek a közlekedésnek és mindennek, aztán
válaszolnak. Csak lesz ebből valami... :)
Tovább »
Nagyon jó volt a testvérkémnél lenni, de már hiányzott az itthon
illata, úgyhogy hazajöttem. Még bőven van szabadságom, úgyhogy
szépen nekiállok lakásokat nézni a gyerekeknek Pesten. A jövő héten
megyek is megnézni egy jó párat, ahogy ismerem magam. :)
Most olvastam egy zseniális írást a palacsintáról. Illetve
nem is az írás a zseniális, hanem az érzés, amit keltett. Nekiesek
palacsintát sütni. Mákosat. Nutellásat. Lekváros-kakaósat. Túrósat
(szigorúan édeset, vaníliásat). Fahéjasat. Nyammosat. :)
Tovább »
Ma reggel kitaláltam, hogy eljövök pár napra a testvérkémhez,
úgyis olyan ritkán találkozunk. Délelőtt már le is beszéltük
telefonon, délután összepakoltam és elindultam, mire végzett a
munkával, már itt is voltam. :)
Egész este beszélgettünk és nagyon jó volt végre együtt lenni.
Már leragadnak a szemeim, úgyhogy megyek is aludni. :)
Tovább »
Voltunk a gyerekeknél, nagyon jó volt látni őket. Egész szép
helyen van mindkettő és ebben a pocsékborzasztó időben a főnökük
mind a kettőt elengedte velünk egy órára. Igaz, hogy akkorát ettünk
mind a két helyen, hogy szerintem a mai bevétel felét mi adtuk.
:)
Egyedül azzal nem voltam kibékülve, hogy milyen lepukkadt helyen
laknak, de legalább megtanulják egy kicsit becsülni magukat. :)
Beszélgettünk Bélával, hogy egy kicsit unalmas ez a nyár igazi
nyaralás nélkül, edig minden nyáron el tudtunk menni valahová
külföldre két hétre, de idén a lakásvásárlás miatt nem megyünk, meg
a gyerekek sem érnek rá. Kivettem a szabit most két hétre, de
nem tudom, mit fogok csinálni. Unalmas ez a vasárnap este is.
:)
Tovább »
Nagyon hiányoznak a gyerekek és addig rágtam Béla fülét, amíg
beadta a derekát, a hétvégén autóba ülünk és meglátogatjuk a
gyerekeket. Ha minden igaz, rossz idő lesz és nem lesz akkora
forgalom, talán nem zavarjuk őket.
Csak beülünk oda egy kávéra ahol dolgoznak, nem akarom zavarni
őket csak látni akarom a kicsikéimet. Beszélgetünk öt percet
(persze a kezükbe nyomok egy kis plusz pénzt is :)) és jövünk is
haza.
Remélem nem "égetjük le" őket és lehet, hogy utálni fognak, de
látni akarom őket és kész. :)
Meg most futottam bele egy cikkbe a
tiniszexről és elkezdtem aggódni, hogy miket csinálhatnak.
Látni akarom, hogy kikkel vannak körülvéve, talán megnyugszom egy
kicsit. :)
Tovább »
Mind a két gyerek elment mára, Petyáék is elmentek dolgozni.
Hirtelen nagyon üres lett a ház. Nem mintha ne lettek volna eddig
olyan hétvégéink, amikor egyedül voltunk mert a kölykök valahol
buliztak, de ez az érzés mégis teljesen más. Ez valami végleges
érzés. Kiröpültek és soha többet nem jönnek vissza úgy, mint ahogy
eddig itthon voltak. Persze jönnek majd hétvégén meg máskor is, de
soha többet nem lesz ugyanaz...
Hirtelen nagyon öregnek érzem magam. :(
Pedig most kellene jönnie a második fiatalkornak, amikor
kiröpülnek a fiatalok és most azt csinálunk amit akarunk és bulizás
és minden. Van egy pár ismerősünk, akiknek ez sikerült, de ahhoz
fáradtnak érzem magam, hogy újrakezdjem a huszas éveimet. Valahogy
jobban érdekel az
IMF vita, mint a mindennapos esti koktélozás :)
Tovább »
Leültettem Petyát nagyon komoly arccal beszélgetni, erre
kiderült, hogy ők már régen leszerveztek mindent és most azért
buliznak éjjel-nappal, mert gyakorlatilag 90%, hogy megvan a nyári
munkahelyük.
Nem foglalkoztak semmiféle álláshirdetéssel, nem turkálták a
profession.hu-t meg az
egyebeket, hanem végigkérdezték a fél iwiwet, kinek van ismerőse
akinek üdülője/panziója/kajáldája/akármije van a Velencei tónál.
Majd felvették velük a kapcsolatot és gyakorlatilag elintéztek
mindent ügyesen. A jövő hét közelpén indulnak, ha minden jól
megy.
Most jól beégtem a szülői gondoskodással, az biztos... :D
Tovább »